Kedvenc vs. Utált

26 08 2011

Úgy érzem eljött az ideje, hogy kifejtsem ezt a témát. Különösen, hogy a minap olyan helyzetbe kerültem, mint egy fradista az újpestiek között. Konkrétan az AA-n jött a hír a Zero no Tsukaima 4. évadjáról, ami azt is jelenti, hogy Louise is felbukkan. Ezzel együtt a Shakugan no Shana is utolsó évadát fogja megélni, így Shana is kikerül a forgalomból. És én megjegyeztem, hogy “Hála az égnek, két ütlegelős tsunderével kevesebb.” Ennek persze kapitális következménye az lett, hogy a sok mazochista a fejemet akarja. Ez van. És ezért úgy éreztem, kénytelen vagyok bemutatni a (szerintem nem tökéletes, de jobb, mint egy mazo) lelkivilágomat azon keresztül, hogy kit utálok vagy kedvelek.

Az egészet ott kezdeném, hogy jelenleg 61 kedvenc karakter van listán, ebből ha jól számoltam 6 csávó, 3 nem emberi létforma, a többi lány, gyengébbek kedvéért ez szám szerint 52. Az utáltról statisztikát azért nem mondanék, mert ez a lista még bővítés alatt van, és közel sem teljes. Persze még a kedvencek is, de az utáltat utólag kezdtem el vezetni. És most hogy végére is értünk a statisztikának, jöhet a magyarázat mellé.

Először is az, hogy valaki nem kedvenc, nem biztos hogy utált, vagy fordítva. Most 5 kategóriát tudnék így felsorolni a levezetésem szerint: Kedvenc, Kedvelt, Átlagos, Nem kedvelt, Utált. Kedveltből könnyű az út a Kedvencbe, Nem kedveltből az Utáltba. Ahhoz, hogy valaki az Átlagos felé vegye az irányt, vagy éppen az ellentétes érzésű csoportba nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Eddig ez Shinkunak, és Suigintounak sikerült, drasztikus módon. Nem is tudom már, hogy a Rozen Maiden: Overtüre előtt hova soroltam azt a kettőt, de az biztos: Shinku az Utált, míg Suigintou a Kedvenc felé konvergált. Persze mindenki átlagosként kezdi, de ők onnan már túlléptek az Overtüre előtt, pont az ellentétes irányban voltak.

Kedvenc: nem kell megmagyarázni. Ide általában úgy kerül be valaki, hogy nagy hatást tesz rám pozitív irányban. Ez általában egy jelenet, mondat, stb. szokott lenni. Például: Yamase a Maburaho-ban a 7. részben tűnt fel először, és kedvenc is lett, pedig még mellékszereplőnek is mellékszereplő. Nos, általában itt több mellékszereplő van, mint főszereplő. Miért? Azt később kifejtem. Egy másik példa: Sengoku Nadeko (Bakemonogatari) az openingjének köszönheti elsősorban, hogy itt van^^ Olyanok is vannak, akik a sorozat megnézése után kerültek be jóval, mint szoktak. Ilyenek Fate és Hayate (Nanoha), Yoichi (Asu no Yoichi) vagy Key (Seitokai no Ichizon). Ez is bizonyítja, hogy Kedveltből kis idő után könnyű az út a Kedvencbe.

Kedvelt: a Kedvelt az, amikor bár nagyon kedvelem, de még nem Kedvenc. Itt talán többen vannak, mint a kedvencbe. Na jó, nem. Talán. Mindenesetre innen szép lépcső vezet a Kedvencbe. Kiemelkedőek itt többek között Charlotte (Infinite Stratos), Atraea & Nymph (Sora no Otoshimono), Ami & Minorin (Toradora!). Nem kell meglepődni, ha a közeljövőben Nymph és Atraea mennek a Kedvencbe.

Átlagos: ezt nem magyarázom túl, itt vannak a legtöbben. Ők azok, akiknek ha a nevét hallom, nem kapok se fejhez, se szívhez.

Nem kedvelt: na ez egy bonyolult kategória. Azért mert ide úgy kerültek be emberek, hogy évekkel később személyes tapasztalat miatt, fanok miatt, stb. Például: a fent említett Louiset sosem utáltam. Sőt, a ZnT 10/10 nálam mind a 3 évada (jelenleg 3). De egy személyes tapasztalat során, az összes ilyen ütlegelős tsundere itt kezd. Innen indul, és innen felfelé nekik nem vezet út. Miért? Mert nem. Itt van többek között Nagi (Hayate), Taiga (Toradora!), Hōki & Lin (Infinite Stratos). Csupán, mert tsunderék. És akkor itt lehetne említeni, hogy akkor Futaba (Green Green), Kirie (Girls Bravo) és Nymph mit keres ott, ahol. Első: Nymph nem ütlegelős tsundere. Második: Futaba és Kirie már azelőtt kedvenc volt, mielőtt meglett volna az az élmény, még korszakom elején. Egy másik két éllovas: Seraphim (Kore wa Zombi) és Hitagi (Bakemono). Searphimnak minden esélye megvan, hogy eggyel lejjebb kerüljön, Hitaginak kevésbé, körülbelül semmi. Hitagi ilyesmi okból van itt: a karaktere fel van fújva, oszt’ közbe egy nagy semmi, fújják, hogy: Hitagi!Hitagi! és közbe semmi sincs benne, ami megfogna. Azért meg nem fog még csak Kedveltbe se kerülni, mert mutatják a pucér picsáját. A fanservice nálam nem működik, inkább csak ront a helyzeten.

Utált: az utolsó. Ide olyanok kerülnek, akik mély benyomást tettek rám. Konkrétan úgy felidegesítettek, hogy lelőném őket, és még finom voltam. Ide sok nyomorék kerül. Aki itt van, az gyökér. Pont. Ilyenek vannak itt, mint Gin (Rosario Vampire),  Sinclair (Karin), Kentaro (Love Hina), Shute (Nogizaka Haruka). Ők azok, akik még a sorozatban is gyökerek, akiket mindenki utál és gyökérnek tart. tehát hogy ők itt vannak, azért nem fognak megkövezni. De itt van még Shana, akinek már azelőtt volt ide bérelt helye, mielőtt az SnS-t láttam volna. Miért? Mert minden kis szart vitt az ISML-en és látszott rajta, hogy egy fasz. Na ezért. vagy itt van Mio (K-ON!), aki nemcsak ugyanazon okból, mint Shana, hanem a K-ON! készítői miatt is. Konkrétan az egész karakterét úgy csinálták meg, hogy ráerőltették az emberekre, amolyan “Már pedig ez a kedvenced lesz!” érzést ad az egész. Na majd ha fagy! Mindemellett ez mást se csinál, csak vinnyog mindig valaminek. Ettől fél, attól szart be, jaj én ki nem állok sehova mert nedves leszek… Fújj. Semmit se értek el vele, csak azt, hogy jól megutáljam. Aztán vannak még itt olyan gyökerek, akik bár gyökerek, meg faszparityajankók, de vannak fanjaik. Near (Death Note), Suzaku, aki nekem Buzaku (Code Geass) és Sasuke, aki nekem Buzuke (Naruto). Őket is csak fel kellene akasztani, csakhogy nekik fanjaik vannak, akik körülbelül ilyenek lehetnek: “ÁÁÁÁ itt egy homárhuszár, de éééédiiii, csak HomárEdward kellene mellé meg Dzsákób! Máris nedves vagyok, JÁH!” Azt hiszem, elég pontos voltam xD

Egyéb: ez most pattant ki a fejemből. Mert van több olyan is, akit az átlagosba nem húzhatok, mert nem vagyok közömbös iránta. De nem is tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív, mivel egyikbe sincs okom húzni, vagy éppen mindkettőbe van. Példák: Lala (To Love-RU), Charlotte (Princess Lover!)  és Moka nem vámpír alakja (Rosario Vampire). Nem utálom őket, és átlagos sem vagyok, de egyszerűen lehetetlen, hogy ők akár a Kedveltbe kerüljenek. Jó a testük, de ott vagyunk, hogy szerethetőek, de egyszerűen nem fér belém a személyiségük a végére. Mikoto (ToAru Index) és Hinagiku (Hayate) másik két példa. Ők fokkal jobbak, mert még én is ked-vel-NÉM őket. De egyszerűen annyira mondogatják, hogy: HINAHINA! MIKOTO! MIKOTO!, és egyszerűen nem értem, hogy miért. Szerethetőek, de a Kedvenctől nekem messze állnak, és csupán a fanok tartják itt, és ezért nincsenek a Kedveltbe. Hitagi is pont ilyen, csak ő nekem full közömbös, még szép hogy ezzel a “fan-túlzással” Nem kedveltbe taszították.

Remélem nem voltam túl hosszú. A Kedvenc és Utált listát itt lehet elérni: MAL Profil

Reklámok




Miért nézek animét?

18 07 2011

Ezt a kérdést valamennyi ismerősöm felteszi, aki tudja hogy ezzel élek. Vagy inkább hogy hogy vagyok képes animézni. És mivel vagy nem adok rá választ, vagy olyat ami nem teljesen fedi az igazságot, így leírom most azt a választ, ami majdnem teljes mértékben megfelel neki.

Valahol ott kezdődött, amikor saccra hat éve bekötötték a netet. Vágyam volt megnézni a Dragon Ballt, mivel ebben az országban mindent tilos közvetíteni, csinálni, ami jó, és ha nem tilos, akkor meg rossz. Aztán folytatódott olyanokkal, amiket a TV-be láttam és érdekelni kezdtek, majd ajánlások, végül pedig saját érdeklődés. Akkoriban még nem az voltam, aki ma vagyok. Nem csináltam zűröket, nyugodtabb életem volt, eseménytelenebb, de az éles nyelvem már megvolt. Valószínűleg ennek hátterében az addigi élményeim állnak, hogy mindegy mit csinálok, az mindig rossz, még ha éppen azt is várták el tőle, hogy épp azt csináljam. Hát akkor azt csinálok, amit akarok. És amikor belecsöppentem ebbe a világba rájöttem, mennyire is nem élem az életem. Vágytam azután a világ után, ami elém tárult. Asszem különösen a Maburaho után kezdett ez körvonalazódni előttem. Aztán egyre többet és többet néztem, és rájöttem: ez az, ahogyan élni szeretnék. Azt szeretném, ha ilyen életem lenne – gondoltam, így hát el kezdtem egy kicsit változni. Haverokat találtam, akik előtt ha nem is teljesen, de egy kicsit önmagam lehetek. De nem volt elég. Éreztem, hogy nem elég, de túl gyáva voltam bármi újba belekezdeni. És ekkor nyúltam az alkoholhoz. Gátlásoldó, és bátrabb lesz tőle az ember. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem ugyanaz. A haverok előtt sem vagyok igazán önmagam, és még a pia sem tette ezt szebbé. Nem azt mondom, hogy ittam, mint a görény és minden egyes nap részegen telt, nem. Csupán jártam szórakozni, és ilyenkor előkerült. De nem volt tökéletes. Így amikor egyetemre kerültem, hátat fordítottam mindennek, és új haverokat találtam. De vicces, előttük sem vagyok tökéletesen önmagam. Mert rá kell jöjjek: én nem ilyen életet akarok. Nem fair az emberrel szemben, hogy születése előtt nem választhatja meg, hogy melyik országba és időbe, milyen családba és körülmények közé, röviden: hogy mibe szülessen bele.

Az animék és mangák ráébresztettek, milyen életet szeretnék magamnak. Próbáltam valahogy megvalósítani, hogy hogyan lehetne, elképzeltem, valamennyit tettem is érte, de hiába. Még ha a tervemet megvalósítanám, már akkor sem kaphatom meg azt, amire vágyom. Az életet, amit szeretnék egy olyan világban, amit szeretek. Mert a fejem fölött elszállt az idő, és a világ nem ilyen. És nem maradt más, mint hogy tovább folytassam azt, amit most csinálok. Mert amikor nézem őket, úgy érzem, mintha velem is megtörténne, teljesen átélem, és legalább addig el tudok tekinteni a mostani életemtől. Talán a legtalálóbb leegyszerűsítése ennek a válasznak: mert élvezem.





AnimeAddicts Award 2009

12 02 2011

Végre ez is elindult. A 2009-es AA Award. Lehet kicsit hülyén veszi ez így ki magát 2011.-ben, de nem érdekel. A jelölések megtörténtek, összegezve lettek, nézzük a listát.

2009 Legjobb animéje
– Bakemonogatari
– Clannad ~After Story~
– Eden of the East
– K-On!
– A Certain Magical Index
Bake tervbe van véve, az Edent nem láttam. A másik hármat igen. Nos a K-On! az önmagáért beszél. A Clannad végét nem értettem. Az Index meg befejezetlen önmagába nézve. De ha jobban meggondolom, talán a Clannad az, ami nyerő. Én a jelemet a Clannad-ra teszem.

2009 Legrosszabb animéje
– 11 eyes
– The Melancholy of Haruhi Suzumiya (2009)
– Shangri-La
– Training with Hinako
– Miracle Train: Welcome to Oedo Line
Nos  itt csak az utolsót nem láttam. Nagy bánatomra Seitokai Ichizon nincs itt :/ Hát a Hinakoba pont az a poén sztem hogy mennyire uncsi meg… szar. A Haruhi örök kedvenc marad az Endless8re való tekintettel is. Marad az 11eyes meg a Shangri-La. Mindkettő jónak indult, bár az előbbibe ez a szem nekem már a sokadik szuperszem volt. A végük viszont pocsék. Egyiket se értettem. Így az dönt, hogy melyiket élveztem jobban a kettő közül. És az a Shangri-La volt. A jelemet az 11eyes kapja (bár szívem szerint még mindig Seitokai Ichizon)

2009 Legjobb idén indult animéje
– Fullmetal Alchemist: Brotherhood
– Fairy Tail
– Reaching You
– Kobato.
– A Certain Scientific Railgun
Akkor kezdem: a Railgun úgy volt gyenge, ahogy van. Az Indexhez képest semmi. A 2., 3.-at nem láttam. Marad a Kobato és a Brotherhood. Az FMA egy borzalmasan jó alkotás, hibát nem találok benne annyira össze van rakva. A Kobato is végig jó volt. Egyedül a legeslegvégén volt az, hogy ezt most miért így kellet… A jelt a Brotherhood kapja messze a többi előtt.

2009 Legjobb akciója
– Darker than Black 2nd series
– Canaan
– Mobile Suit Gundam 00 2nd Season
– Sengoku Basara
– Evangelion: 2.22 – You Can (Not) Advance)
Könnyű dolog. Mivel csak az első kettőt láttam. De mondjuk én itt is másra voksoltam volna. A Canaan az ilyen-olyan volt, de a DTB2-be nem tetszett, hogy odalett az elődjének a hangulata meg mindene. Csak az elődre való tekintettel DTB2.

2009 Legjobb fantasy-je
– Pandora Hearts
– Dark Butler
– 11 eyes
– The Sacred Blacksmith
– Sengoku Basara
Itt megint csak kettőt nem láttam. Na de ugyanaz az anime a Legrosszabb meg a Legjobb fantasy csoportban… Hát ez végképp nehéz, de Sebastian kapja a második évad miatt ^^.

2009 Legjobb drámája
– Clannad After Story
– Natsume`s Book of Friends 2
– Blue Literature Series
– Casshern Sins
– Pandora hearts
Csak a Clannad meg a Literature az, amit láttam. És hát túl egyértelmű a döntés: Clannad.

Na jó elfáradtam mostmár csak tömören. Legjobb romantikusnál Toradora vagy Clannad jöhet szóba. És Clannad. Utálom Taigát.

Legjobb vígjáték esetén Toradora vagy Nyan koi!. És hát Nyan koi!, mivel többet szórakoztam rajta. K-ON! azért nem mivel nekem a második évada volt az über. Az első annyira nem.

Legjobb ecchinél egy kivételével a többi jelölt is szóba jöhet. Kettő közül vacilálok mégis: Yoichi és Kämpfer. Na ez a kegyetlen szíven szúrás. Húúú… Talán a Yoichi valamivel többet adott nekem ecchi terén, mint a Kämpfer, de az sem volt kutya. Szívem szerint mindkettő, de ez van. Yoichi.

Legjobb hentainál Booby Life vagy Resort Boin. Kiszámoltam és Booby Life.

Legjobb sci-fi esetén DTB2 vagy Index. Azért Index, mert a DTB2 nem tetszett, hogy szrba vette a DTB1 minden érdemét. Ráhangolódni másra és az ászt kihagyni belőle… A DTB2 kis csalódás az egy után. Indexen a jel.

Thriller listából csak a Canaannt és a Literaturet láttam. Sztem egyik sem thriller, de Canaanra teszem a voksomat.

Legjobb horror: Hell Girl. Bake és Umineko nem láttam, de ez a Hell Girl S3 durva volt..

Legjobb mozi: csak a Narutot láttam.

Legjobb sorozat: Nem hiszem el, hogy a Kurokami itt sem indult… :S Ez már azért pöppet sok. Így inkább Clannad és Index, mintsem Toradora. Clannad lesz.

Legjobb ova/ona/speciálja: Candy Boy! Nagyon élveztem ^^ az Eve no Jikan unalmas volt, a ugyanazt a sztorit már legalább 2-3x láttam előtte. már uncsi ez a robotnaklelke van dolog…

Legjobb animáció és grafika esetében csak az Indexet és az Eve-t láttam. Így már könnyen bólinthatok az Indexre.

Legjobb történet: nálam a Toradora és Clannad versenyből mindig a Clannad lesz a győztes.

Legjobb OP: DTB2 jöhet szóba vagy a Soul Eater OP2. Mindkettő zenéje jó, de a Soul Eater animációja fszáyosabb. Paper Moon a király.

Legjobb ED: nekem a DarkButler mindkét EDje is bejött, de itt a K-On!-ra voksolok. legalább it… 😀

Legjobb zene: szintén K-On! tele van Insert Songgal, igaz ma már az agyamra mennek azok a számok, de akkor nekem az volt a tuti.

Legjobb manga adaptáció: Hayate S1-et láttam, a kettőt még nem. És így itt csak a Toradora! jöhet szóba.

Legjobb haza kiadvány: na ezekért baromira nem vagyok oda, de a Blood-ra voksolok mert azt legalább láttam.

Legjobb férfi karakter: huhh. Ryuuji tuti nem. Egy nagy tróger a végén (szegény Minorin) Sebastian vagy Tomoya. Mindkettőt bírom. Főleg amikor a Clannad első szériájába Tomoya Fukot szivatja, vagy épp Sunoharát. Na ezek a beszólásokat bírtam nála. Így rászavazok.

Lejogg női karakter: Shizuku LOVE! Taigát csak rugdosnám agyba-főbe Shizuku a legjobb, ez nem vitás (bár Bake még nem láttam xD)

Férfi mellékszereplő:  egyet ismerek, az pedig Akki ^^

Női mellékszereplő: na itt mindet ismerem így kivesézem. Mikoto-t annyira mondogatták, hogy húbelebumm, és sztem annyira nem nagy szám. Sawa-chan egy idő után uncsi. Marad Ami, Minorin és Tomoyo. Na, nekem Tomoyo a kedvencek között van, így nem kérdés, kire szavazok.

Legjobb gonosztevő: itt ismerek hármat. Szerintem mégcsak dönteni sem tudok. Olyan animékből vannak, amik meg se maradtak bennem annyira. Azt tom hogy Liang Qi egy bekattant csaj, így rá szavazok.

 

Ennyit az AA Awardról. És ha már Award, akkor megtettem az ISMLen is a jelöléseimet. Néhány hálistennek automata bent vannak, így nem kellett olyan nehezen válogatnom.
1. Yamase Chihaya – Maburaho
2. Suigintou – Rozen Maiden
3. Yagami Hayate – Mahou Shoujo Lirycal Nanoha A’s
4. Teresa Testarossa – Full Metal Panic!
5. Mizore Shirayuki – Rosario + Vampire
6. Chihaya Ikaruga – Asu no Yoichi!
7. Sangou Shizuku – Kämpfer
8. Yuuzuki Kiryuu – KissXSis
9. Yuuki Mikan – To LOVE-Ru
10. Asa Shigure – Shuffle!
11. Konjiki no Yami – To LOVE-Ru
12. Run Elsie Jewelria – To LOVE-Ru

Ennyit erről. Hamarosan back más jellegű posttal.





Féléves összegző

31 01 2011

Hány hónapja is? Szeptember, október, … a mai nappal bezárólag 5 egész hónapja, hogy elkezdődött számomra az egyetem. Hát a picsa se gondolta volna, hogy ilyen lesz. Kiforgatott magamból szabályszerűen. A májam szerintem végveszélybe került, de nem is ez a lényeg. Olyan szinten megváltoztam, hogy az valami hihetetlen. És ezt most nem is akarom részletezni, mert olyan dolgokat csináltam, amiket sose akartam. Szerintem több embernek okoztam kárt ez alatt az öt hónap alatt, mint előtte egész életemben. De a sors meg is vert érte a vizsgaidőszakkal. Milyen a vizsgaidőszak? Egy hónapi ideg és stressz. Pusztán ennyi. És mivel szartam a szorgalmi időszakra, így nagy szopás is. Lényeg, hogy vizsgák előtt is két nappal előtt kezdtem tanulni, semmi alvással. Persze utána napokig ki voltam ütve. Mégis sikerült megcsinálni kreditbírság nélkül. És most új félév, de előtte csillámdementor állapot.

És mivel új év, név szerint 2011, itt az 2011-es ISML is, ami február hatodikán kezdődik a benevezési szakasszal: itt minden ember jelölhet maximum 12 karaktert bizonyos megkötésekkel. A PV is elkészült már, várjuk a február hatot.

Addig is BYEZ!





Over 100 days…

18 12 2010

Peti érdekes felvetéssel állt elő a Campusba egyszer. Azt mondta: “Én már arra gyúrnék, hogy év vége előtt meglegyen a 100 nap.” És ma, 2010. 12. 18.-án, 23:35-kor túlléptem a 100 napot…

5. éve már, talán van 6. is, hogy elkezdtem animézni. Amikor bekötötték nálunk a netet, az egyik első dolog, amit leszedtem, az a Dragon Ball széria volt (amit azóta 3x néztem végig és a Kai-t most is nézem). Kölyökkoromban nagyon szerettem, de hála az ORTT-nek megszüntették. Így hát leszedtem teljes terjedelmében, és a mai napig is a kedvencek között van a teljes széria. Azt követően nem is nagyon érdekelt a téma: néhányat amit a TV-ből merítettem, kíváncsivá tett és leszedtem. Ilyen a Naruto (ami persze még most is tart), a Sámán Király, a Trigun (ami szintén nagyon tetszett), meg még sok más is. Olyanokat ajánlott nekem haverom, mint a Death Note vagy az Elfen Lied (3x néztem végig, ha nem 4x), ami szintén nagyon tetszettek. De az igazi kezdet nem ez volt…

Az igazi kezdet talán a Full Metal Panic! széria volt (4x néztem végig). Még ha nem is ez, akkor kétségkívül a Maburaho (2x). A neten olvastam róla, kíváncsivá tett, leszedtem, és nagyon tetszett, örök kedvenc. És ez így be is indult, rengeteget láttam, nagyon jókat, kevésbé jókat és unalmasakat, valamint baromi szarokat egyaránt. Ma már azon kapom magam, hogy egyre kevesebb nyeri el a teljes tetszésemet. talán azért, mert kiégtem, vagy tényleg nem a legjobb. Lehet, hogy ha az Inukami-t előbb nézem meg, mint a Zero no Tsukaima-t, akkor most az lenne a kedvenc. Ki tudja…

Igazából ezt a 100 napot már rég túlléptem. De mivel a MAL nem számolja a Rewatching-ot, így a stat nem jelzi valójában, hogy hol is járok. Sőt, a hentait csak úgy belerakom mindig, ha leszedem még akkor is, ha sose néztem végig. De ezt kompenzálja, hogy elég sok van, amit többször láttam (Full Metal Panic 4x, Elfen Lied & DBZGT 3x, Shuffle – Gantz – Love Hina – Maburaho – Hikaru no Go 2x, stb.).

Most itt vagyok, 100 nappal a hátam mögött, és még rengeteg nézni való van. Nem bántam meg, és soha nem is fogom, hogy ebbe így belecsöppentem. Sokat tanultam belőlük, némely dologban okosabb lettem és emberibb is. Olyan dolgokra hívta fel a figyelmemet, amik mellett eddig elmentem: valamilyen szinten okosabbá és érettebbé tett.

Ez a hobbi, szabadidőtöltés, szenvedély ezzel az eltöltött 100 nappal ezt adta nekem. További szép napot, Sziasztok!





Itt a félév vége…

17 12 2010

És talán az én pályafutásom vége is. Eljött a félév vége, most hogy vége a ZH időszaknak, jön a vizsgaidőszak, aztán talán egy hét pihi. Ma írtam logika pótZH-t, hétfőn lehet dimatból írok ugyancsak pótZH-t, és akkor még mindig hátra vannak a vizsgák… Nem nekem való ez. Kedvem sincs hozzá, erőm se, nem is érdekel, utálom is, mi a fasznak jöttem én el egyetemre, egy ilyen elcseszett szakra?! Az egész karon a mi szakunka szopatják csak. Más ellébecolja az egész félévet, kap egy jegymegajánlást csak azért mert jelen van, de a mi szakunknak szopnia kell a két ZH-val, hogy elmehessen vizsgázni, aztán még vizsgán is eléd basznak egy beugrót, amit ha nem tudsz megbuksz, el se mehetsz vizsgázni. Ez olyan, mint a távolsági buszbérletnél a bérlethez kell egy igazolás, ahhoz meg a diákigazolvány… Mekkora baromság, faszság, stb. Azon gondolkodom, hogy itt hagyom az egészet. Vagy más szak (de nem infókaros szak), vagy itt hagyom az egészet. Ennek a legnagyobb a valószínűsége. De semmit nincs kedvem csinálni. Kész, az egésztől elvették a kedvemet, nincs ami motiváljon, hogy tanuljak, akkor meg minek? Mindegy már nem érdekel, lesz ami lesz. ha más nincs. ott a golyó…

See You Later!





4 for the goal

17 11 2010

Mielőtt belevetném magam az XML tanulásába, amiből pénteken ZH-zok, vagy az éjszakai életbe, előtte megírom gyorsba ezt a postot, mivel már rég óta kikívánkozik belőlem. Elsőnek is leszögezném: a címbe értelmet ne keress, egyedül a 4-esnek van ott szerepe.

Mivel hogy most négy anime szezonról fogok mesélni, amit befejeztem. Négy olyan sorozatról, amelyek nem teljesen azt a hatást váltották ki belőlem, mint amit vártam tőlük. Mind a négy szezontól sokat vártam, talán picit többet is, és már régóta terveztem őket megnézni. Akkor vágjuk is bele.

Shakugan no Shana
Azért kezdem ezzel, mivel a négy közül ezt néztem meg elsőnek. Pontosítok: fejeztem be elsőnek. Érdeklődésemet a sorozat iránt legjobban az ISML hozta meg, ahol a főhősnő Shana tarolt. A Shana eddig két szezonos, az OVA-t most fejezték be, van egy alternativ movie-ja, és rengeteg speciálja. Elvileg az OVA-t nemsokára egy harmadik szezon fogja követni. A MAL szerint a Shana műfajai: akció, szuper erő, természetfeletti, fantasy, továbbá (és most figyelj!), iskolai (végül is sokat vannak iskolába, meg hát iskolások a szereplők legjava), romantikus (na ez vicc, azért ne túlozzunk ennyire, a Dragon Ball Z-nek sincs ez odaírva…), vígjáték (a másik fölös cimke, egy két jelenet és ez a kategória ki is merült…). Nos, hát sose volt még olyan, hogy valamit úgy kezdek el nézni, hogy a főszereplőt már eleve rühellem. Én még azt e tudtam ki vagy mi ez a Shana, de már utáltam az ISML révén. Na de hátha jó lesz. Első körbe kaptam 24 dögunalom részt. Pár vicces jelenet, meg Yoshida love jelenetei és ott kész is volt. Az akciókon majd bealudtam, és a Shana-Yoshida rivalizálás is olyan szintre jutott, hogy az már fájt. Az alternativ mozi még ennél is csicskább volt. De jött a második szezon, még 24 résszel, amit legalább már értékelni is tudtam. Az akciók jobbak voltak, Yuji fejlődése, erősödése egész jó volt. És itt ki is merült ez is. Shana vs. Yoshida olyan szintet ért el, hogy az valami röhejes. A második évad eleje olyan jól indult, és úgy elbaszták… Még a 10. részig se jutottam el, de azt követően minden résznek a fele ebből állt:
Yoshida: De nem adom fel.
Shana: Helyes. De én sem adom fel.
Yoshida: Nem veszitek.
Shana: Én sem fogok veszíteni.
És közbe vigyorognak. Azért ha valaki ráhajt arra a nőre, akire én, lehet nem mosolyogva erről beszélgetnék, hogy most harcoljunk a csajért, széles vigyorral a pofánkon. És ráadásul ezt minden 10. percben ezen a módon közöljük is egymással, akár a csaj előtt. Végtére is a legnagyobb pozitivuma a sorozatnak Marchosias volt. Valamint a legjobb a Shanába a Shanatan volt. 12 részes kis pár perces speciálok, amik kurva jók voltak. Viccesek, és kész. Ott kedveltem meg igazán Tiamatot és Wilhelminát. És hát ugye volt az OVA, aminek semmi értelme nem volt. Két olyan rész ami a sorozat alatt játszódik, meg egy kis előzmény. De az uccsó rész végére tényleg olyat tettek, hogy lesz harmadik évad, amit várok is, hátha jó lesz. Meg hát érdekel, hogy mi is történt…

Clannad
Az összes közül ettől vártam a legtöbbet. Már égtem a vágytól hogy láthassam, és hát nem is bántam meg. remek sorozat, de nem hibátlan. Vicces volt meg sírós is, de két dolgot is ki tudnák emelni, ami szerintem nem kellett volna bele. az egyik, hogy Fuko szellem. Hülyeség, és fölösleges is, máshogy is meg lehetett volna oldani. A másik ez az álom a robottal meg a kislánnyal a világvége világban. Unalmas, és szar is. Az első évadnál még jól le is zárták, és azt hittem én balga, hogy az After Storyban nem is lesz benne. Dehogynem, hisz a végén azzal kapcsolatos a fordulat, amit meg nem értek. Ez most ott hogy jött össze a végén? Ez egy nagy kérdőjel bennem, és az After Storyt ezért is értékeltem 9/10-re és nem is ment a kedvencek közé. A Clannadhoz tartozik a Tomoyo és a Kyo Chapter. Hát lehet a Kyo-t előbb kellett volna néznem, mert a Tomoyo brutálisabb volt, mint az első évad egésze. Valamint itt volt még az egészet megelőző, alternativ mozi. Nemrég kezdtem el a Visual Noveljét, és hát a sorozat egész jól követte. A mozi már nem. Szóval a VN-ből ered ez az álom meg a szellem Fuko… De hogy az minek oda?….

K-ON!!
K-ON! egyszer, akkor legyen K-ON!! még egyszer! Az epizódok száma duplázódott, gondolhatná az ember, hogy dupla élvezet. Heti egy rész épp elég hogy ne legyek öngyilkos. Baromi jól indult. Rég nevettem valamin ilyen jót. De aztán jöttek a negativumok. Az első évad számai már a könyökömön jöttek ki. Meghallom a FuwaFuwaTime-ot, a hátamon a szőr feláll. Utána előálltak egy új számmal, ami nem épp a legjobb. De YuiRitsu baka páros kárpótol minket. Még negativum ez az agybaültetés. Mio erőltetése rendesen felbaszott, az egész karakterét utálom annyira, mint Shanát. A többieken együtt ha volt akkora hangsúly, mint Mio-n. Ritsu és Mugi alig kaptak nagyobb főszerepet, Azunyan is a végén. Továbbá a végére már kezdett unalmas s lapos lenni. Egyedül a koncert volt király. De legalább a végére előrukkoltak három zsírúj fasza számmal.

Needless
Végül itt van “ez”. Azt hittem valami fasza kis akciót kapok. Akció is volt, de szar. Attól szarabbak csak a poénok voltak benne. Némelyik agyonerőltetett, van amit 100x is elsütöttek. És amikor már 10 rész óta ugyanabban a szobában harcolnak… (megjegyzem a sorozat 24 részes) Meg ez a nagy baromság: (most csak példával statuálok, nem akarok részletesen) X, Y csépeli P, Q, R elvtársainkat. X és Y nagyon imbák, bedarálják őket. Öt perccel később, jön S, és csatlakozik P, Q, R barátainkhoz. X és Y még mindig erősebb így, de valamilyen oknál fogva, nem tudnak nyerni. Miért? Hát mert X és Y olyan balfasz, hogy nem használják a skilljeiket. Mivan? Elfelejtették vagy mi?? Öcsém…

Durván ennyit. Mindenki úgy álljon neki ezen sorozatoknak, hogy ne várjon sokat tőlük. Ennyi. Bye

U.I.: ISML 2011 Nomination Period: 00:00 GMT, Sunday, 6 February 2011.